2012. november 13., kedd

Témanap



Egy szombati napra ébredtünk, amikor iskolába kellett jönnünk. Ugyanis a Határtalanul! programot mutattuk be a Nemzeti összetartozás napjával együtt az iskolában. Éva néni elmondta az összesereglett iskolatársainknak a Határtalanul program előzményeit. Ez után megnéztünk két filmet, amit még a kicsik is csöndben figyeltek. Az első a Párizs környéki békéről szólt a második Magyarország történetéből volt egy részlet a konszolidáció és a Trianon témával. ez után az osztályok más-más terembe vonultak, ahol játékos vetélkedő formájában oldottunk meg feladatokat.






Az alsósoknál és a felsősöknél is volt a várakról, a népzenéről, a magyar nyelvjárásokról egy-egy állomás. a felsősöknek Magyarországgal kapcsolatos matematikai feladatok is voltak, az alsósok a magyar őshonos állatokat mutatták be. A negyedik órában megint találkozott a tornateremben az egész iskola.



Ekkor következtünk mi, a hetedikesek, mert a határtalanul! utunkat mutatta be két osztálytársunk, Szigeti Lili és Thoma Bálint, miközben a fényképeket is láthattuk. Ő utánuk Tóth Julcsi és Mihalik Meredisz a tapasztalataikat mondták el. Mivel volt internet elérhetőség a tornateremben, mi, blog írók, a Sztáraisok blogját mutattuk be az iskolának. elérkezett az ebédidő is, megebédeltünk. Így fejeződött be ez a fantasztikus nap!

Írták Gulyás Lilian, Orosz Szimonetta, Ángyán Patrícia




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése